A DIÓFA ZÖLD SÁTRA ALATT - VERANDA Magazin

 
A DIÓFA ZÖLD SÁTRA ALATT                  

Amikor egy fiatal diócsemetét elültetünk, gyakran arra gondolunk, mire ebből valamire való fa lesz, addig felnő egy generáció. És mire a következő generáció felnő, tényleg egy mutatós, széles lombú fává növekszik a csemete, de korántsem mondhatnánk ekkor még öregnek. Mire eltelt 30-40 év, már bőven a kert fölé hajolnak terebélyes ágai, melyek még évtizedekig nyújtanak majd hűsítő árnyékot. Aki hosszú távra tervez, az diófát ültet - szokták mondani - és bizony egy diófa akár 150 évig is él.

A Közönséges dió (Juglans regia) úgy mint régen, ma is megbecsült fa. Megjelenésével „uralja„  a kertet. Hatalmas koronája szélesen terül el, árnyékot adva maga körül. „Nagyszüleink ültették, mikor…. „ . Egy ilyen, meglett korú fának megvan a maga története. Bármekkora helyet is foglal, mégis a dió az, amit inkább védünk és óvunk, mintsem csonkítsunk belőle. És mivel több generációs fa, melynek termőre fordulására várni kell, nem mindegy milyen fát is választunk. Régebben a kertekben sok magonc (magról kelt) dió magasodott. Ezek a magoncok igen nagyok és hosszú életűek voltak, azonban ezekre volt csak igazán igaz az, hogy unokáinknak ültették. Akár 10-15 évet is vártak az első termésre, miközben nem lehetett tudni, mekkora szemű is lesz. Ma már főként oltvány fajtákat ültetünk. Ezeket a köznyelv „papírhéjú dióknak” nevezi, melyekről már tudjuk, hogy nagy szemű lesz a termés. Sokkal előbb kezdenek teremni, erre nem kell évtizedet várni. Viszonylag kisebb koronájú, de rövidebb életű fák. Ismertebb fajtái pl. a Milotai 10-es és az Alsószentiványi 117 –es.

Augusztus közepétől jön el a dió metszésének ideje és nem tavasszal, erre érdemes odafigyelnünk. Szeptember végéig kell elvégeznünk a metszést. Ha tavasszal állnánk neki, elkezdene „ könnyezni”, vagyis az erős gyökérnyomás hatására a sebfelületeken keresztül erősen nedvezne. Ez a nagy mennyiségű nedvességveszteség a fára nézve igen káros. Ősszel ez a veszély nem áll fenn.

Magányos dió. Biztosan észrevették már, ha a dió környezetében ültettek, akkor a növények zöme bizony kevés sikerrel maradt meg vagy nem fejlődött szépen. A dió egyeduralkodó, nem könnyű alatta vagy körülötte kertet teremteni. Élő része - beleértve a gyökereit is – juglont tartalmaz, mely a többi növény növekedését gátolja. Ez hullott lomjában is megtalálható, ezért ezt csak kis mennyiségben tegyük a komposztba vagy csak önmagában komposztáljuk. Emiatt és nagy árnyéka miatt is,a dió alatt kopasz a terület, kevés növényt leszámítva még a gyep is gyér.

Termetes méretére gondolva jól válasszuk meg a helyét, a többi növénytől, a háztól és kerítéstől kellően távol. A 20-30 méteres magasságot is elérheti. Könnyen nevelhetjük, önmagában terem. Csupán a tavaszi fagyokra érzékeny, illetve fontos, hogy növényvédelmet a dió is igényel. Termése nagyon egészséges, szívvédő hatású, magas vitamin és ásványianyag - tartalmú.

A dióbél ismert felhasználási módjain túl készülhet belőle olaj, lekvár, a zöld dióból pálinka és befőtt, barkájából bor, leveléből pedig gyógyító főzet. Nyaranta pedig a diófa hűs, zöld sátra alatt nyugalmasan üldögélhetünk.

(A cikk a VERANDA Magazin 2017. Szeptember - Októberi számában megjelent)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések