CITROM A KERTBEN TÉLEN-NYÁRON



CITROM A KERTBEN TÉLEN-NYÁRON

Citrom, narancs, kumquat, mandarin. Citrusfélék egyre bővülő skálája melyek egyre népszerűbbek az elmúlt években. Ízletes terméseiknek, illatos virágaiknak és dekoratív megjelenésüknek is köszönhető mindez.

Nevelésük azonban odafigyelést igényel. Az évek múlásával - mint minden edényben nevelt növényt - időközönként át kell ültetni nagyobb edénybe. A talaj tápanyagtartalma csökken, a növény gyökereinek a rendelkezésre álló földmennyiség kevés lesz. Az egyre terebélyesebb növényt pedig az első hidegek előtt fagymentes helyre kell vinni, vagyis teleltetnünk kell. Ez sok esetben okoz problémát, mert kevés olyan optimális körülményekkel rendelkező hely van, ahol hónapokon keresztül alacsony hőmérséklet mellett, igen világos helyen tudjuk tartani a növényt, míg el nem jön ismét a tavasz. Mindezért a „költöztetésért” persze kárpótol minket a saját nevelésű termés.

Teleltetés nélkül, a kertbe kiültetve is nevelhetünk citromot, mely évről évre egyre nagyobb és látványosabb bokorrá fejlődik majd. A fagyos telek ellenére is minden tavasszal kihajt, és idővel termést hoz a kertben. Ez a Poncirus trifoliata (syn. Citrus trifoliata) vagyis télálló citrom, más néven vadcitrom. Sok évvel ezelőtt, mikor először találkoztam egy fiatal példányával, kételkedtem, hogy vajon a hazai kertekben biztonsággal nevelhető - e. Kerestem egy napos, meleg helyet a kertben és elültettem. A hideg tél nyomát sem mutatva tavasszal dúsan törtek elő a hajtások ágain.  Majd idővel egy méretes – 3- 4m magas –, fehér virágaitól bódító illatú bokorrá fejlődik, melyről saját citromot szüretelhetünk.

Ez az egzotikus különlegesség éppúgy terem kertben, mint melegigényes társai edényekben. Védett, meleg, napos helyen fejlődik szépen. Télállósága mellett nevelését könnyíti az is, hogy talajban sem válogat. Ültetésekor keverjünk tápanyagot a gyökerek köré, majd később az év közbeni tápoldatozással serkenthetjük növekedését.
Citrus illatú, sötétzöld, fényes levelei mediterrán hangulatot kölcsönöznek. Lombhullató növény. Télen tűnnek elő zöld színű ágai. Metszéssel kiváló térelválasztó is nevelhető belőle, mely szinte áthatolhatatlanná válik sűrűn tüskés ágainak köszönhetően. Metszésének ideje kora tavasszal, kihajtáskor jön el. Ekkor az esetleg hidegebb teleken elfagyott ágvégeket vágjuk vissza, vagy alakító metszéseket végezhetünk.

Ennek az Észak- Kínából származó növények a termései kisebbek, mint a jól ismert citromé, de felhasználását tekintve megegyezik azzal.  A kevésbé lédús terméseket érdemes szüretelés után pár hétig érlelni, ez idő alatt nő létartalma. Íze a citromhoz hasonlít, de annál kesernyésebb. Leve üdítőnek kiváló. Lekvárnak más, édes citrusfélékkel keverve is felhasználható.

Napjainkban számos keresztezésből előállított hibridje létezik, mint a fagytűrő narancs és mandarin is. Télállóságuk lehetővé teszi, hogy szintén nevelhetőek itthon a kertbe kiültetve. A vadcitrom egész évben díszítheti kertünket és a hazai klímán is biztonsággal terem.

(A cikk a VERANDA Magazin 2015. Szeptember - Októberi számában megjelent)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések